A világ alapja

VIDEÓKÖNYV
HANGOSKÖNYV
Mielőtt rátérünk a Multiverzum-elméletre, hadd osszam meg ennek előszavát!

Íme!:

Minden létezik is, meg nem is. A tudatunktól függ, hogy mit érzékelünk. Semmit, valamit, vagy "végső soron" mindent. Mivel mindenből végtelen van, így nem csak az Univerzumból, hanem a Multiverzumból is, tehát van egy ennél még nagyobb halmaz és egyértelmű számomra, hogy ezt úgy fogják hívni, hogy Broadverzum. Ugyanis ha például az informatikát vesszük, akkor ez a tudomány az adatszórás mértékét így határozza meg: Unicast, mint egy az egynek, Multicast, mint egy a többnek, és Broadcast, mint egy a mindegyiknek,és mivel mindenből végtelen van, így a Broadverzumból is, viszont az ennél nagyobb halmazokat mi már nem olyan biztos, hogy tudjuk értelmezni, mert ezek már nem is feltétlenül a létezésen/nem létezésen alapulnak, hanem valami egészen máson, avagy semmi közük nincsen ahhoz, ami itt van, mert a végtelen mindenségen kívül vannak már, sőt...pedig Istent így lehetne igazán "megérteni", azaz inkább megérezni, ha ezeket is felfognánk, mert ez lenne az igazi valódi kristálytiszta Istentudat, ha a létezésen/nem létezésen kívüli "tudatosságot" is el tudnánk sajátítani...és innentől kezdve a fogalmazás, elmélkedés, stb. már szinte értelmét veszti...mert a létezésbe/nem létezésbe beletartozik a tudatosság is, meg minden, amit ismerünk, tehát innen egyelőre úgy látom, hogy Isten teljes őmagát nem lehet megérteni, aztán lehet, hogy mégis meglehet érteni, én szívből remélem, hogy igen, de ha tényleg nem, akkor maximum egy párhuzamos Univerzumban, akár ebben a Multiverzumban, akár egy párhuzamos Multiverzumban, és még mennék tovább, hogy akár ebben a Broadverzumban, akár egy párhuzamos Broadverzumban, de ezt szerintem még senki nem érti és ezt nem nagyképűségből mondom, mert ha jól tudom, akkor egyelőre még a Multiverzum halmazánál tart a Kvantumfizika tudománya. Ja igen, nem feltétlenül úgy van a sorrend, hogy a legkisebb halmaz az Univerzum, az ennél nagyobb halmaz a Multiverzum, a legnagyobb halmaz pedig a Broadverzum és ezen túl pedig még az ismeretlen halmazok (amik már nem a létezésen/nem létezésen alapulnak), hanem lehet, hogy az iránynak megkéne fordulnia, hogy a legkisebbek az ismeretlen halmazok, amikből minden kiindul, ezután van a Broadverzum, aztán a Multiverzum, végül pedig a legnagyobb az Univerzum, viszont tény, hogy mindkét irány igaz is, meg nem is, na meg mindkettő felváltva és így tovább. EGYébként meg a lényeg a lényeg, hogy mindegy, hogy hogy tekintesz Istenre, akár a Multiverzum-elméleten, akár bármin keresztül. Minden lényeges is, meg nem is és ezen túl.

Most pedig eme előszó, mint sűrítmény után térjünk rá részletesebben, bontsuk ki, mint egy ajándékot!

A Multiverzum-elmélet szerint a mi Univerzumunk nem az egyetlen. Valójában nem egy, hanem végtelen számú Univerzum létezik, ezek összességét nevezzük Multiverzumnak. Mindegyik Univerzum külön-külön más-más dimenzióban van,ezért a különböző dimenziókban lévő Univerzumokat párhuzamos Univerzumoknak nevezzük, mert mindegyik Univerzum egyszerre létezik, mivel az idő „mindegyikben” ugyanaz. Valamely párhuzamos Univerzum csak kis mértékben, valamelyik pedig nagy mértékben tér el a miénktől. Attól végtelen számú Univerzumból áll a Multiverzum, hogy az Univerzum végtelen, tehát végtelen számú variációjú Univerzum létezik. Ebből arra következtethetünk, hogy MINDENHOL MINDENKOR MINDEN MEGTÖRTÉNIK. Angyalkommunikáció tanfolyamon azt tanultam, hogy az angyalok képesek osztódni, vagyis egyszerre több, sőt, végtelen helyen lenni mind egy Univerzumon belül, mind pedig a Multiverzumon belül bárhol, bármikor. Az ember és szerintem bármely élőlény lelke annyiban korlátozott ehhez képest, hogy egy Univerzumon belül csak egy inkarnáció lehetséges, viszont a Multiverzumon belül korlátlan Univerzumba tud inkarnálódni, vagyis leszületni, tehát az inkarnáció az a leszületést jelenti. Mivel mindenhol mindenkor minden megtörténik, akkor valószínűleg például amik ebben az Univerzumban gondolatok, ezek egy másik Univerzumban történések, vagyis ebből az következik, hogy:
Biztosan hallottad már azt a mondatot, hogy "Minden kapcsolódik mindenhez.", nos, ez nem csak egy Univerzumon belül, hanem a Multiverzumon belül is érvényes. A Multiverzumon belül az összes énünk kapcsolódik egymáshoz, mivel egy és ugyanazon lélek van bennük. Ez azt jelenti, hogy már a születésünk előtt és a halálunk után is már elértük a tökéletességet és itt jön érvénybe az a mondat, hogy "Ehhez a gondolatmenethez még az emberi fantázia sem szabhat határt.", vagyis elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy felfedezzük: MINDEN ELŐRE MEG VAN ÍRVA, vagyis valójában végülis nincsen szabad akarat, mert minden tapasztalatot egyszerre él meg a lelkünk a Multiverzumnak köszönhetően. Elvégre miért csak egyféleképpen történnének a dolgok, nem igaz? Szóval vegyük azt a számítást, hogy faktoriális! Tehát például valami 9 faktoriális, az 9x8x7x6x5x4x3x2x1 és ha végtelen faktoriális, akkor itt annyi változik, hogy ennek nincs vége,szóval ezzel a számítással kiaknáztunk minden egyes lehetőséget vagy úgymond szabad helyet a Multiverzumban a történések tér- és időbeli valószínűségét illetően egyaránt. Tehát mivel mindenhol mindenkor minden megtörténik, így például itt akkor nincs választása másnak megvalósulnia, mivel a másik Univerzumban ez már megtörtént és a másikban meg amaz, tehát nincs választása, csak ez történhet meg ebben az Univerzumban és csak az a másikban, és így tovább. Így talán érted, hogy miért van minden előre megírva, mivel minden megvalósul. Mivel mindenhol mindenkor minden megtörténik és egy Univerzumban tényleg csak egy, nincs más választás, csak egy verzió lehet, ezért a jövőt látni lehet, tényleg, valóban látni lehet, de csak akkor, ha kellőképpen összekapcsolódunk az Isteni energiával és minél jobban, annál pontosabban látjuk a jövőt. Habár a jövőbe még nem látok, de ha ráhangolódok a megfelelő módon a megfelelő frekvencián, akkor fogok, és ezt bárki megtanulhatja, mindenki. Ezt a témát első lépésben csakúgy értheti meg egy átlagos ember, ha hiszi, aztán tudja, hogy Isten létezik. Innentől kezdve, ha ezt az eddigi gondolatmenetet végigfutja, akkor rájön, hogy: Minden pontosan ugyanabból a valamiből van. Ezt a bizonyos valamit egy kvantum fizikus energiának nevezi, egy teológus vagy a hívők pedig Istennek. Ezért is helyes az az állítás, hogy "Istennek részei vagyunk.", így ebből arra is tudunk következtetni, hogy a Multiverzum Isten színpada és ő a rendező. Pontosan ezért mondjuk azt, hogy Ő előre tudja minden lépésünket, minden rezdülésünket, hisz belőle vagyunk. Minden irányítás az Ő kezében van, de ezt nehogy úgy értsétek, hogy biorobotok vagyunk, mert Isten másképp tervez, mint a halandó ember, sőt, tökéletesen. Ha itt megállsz egy kicsit és elgondolkozol ezen, akkor bevillanhat az a gondolat, hogy mivel az Univerzum végtelen, akkor hogyan lehetne kezdete? A válasz sehogy, hiszen az ősrobbanás az időbeli előző Univerzum összeomlásának következménye, amelyről bővebben később regélek. Az Univerzum, így a Multiverzum is mindig is volt, van és lesz ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ. Amióta a Multiverzum tudatában élek, azóta sokkal, sőt, egyre boldogabb vagyok, mint voltam. Amikor valamit másképp csinálok, mint ahogy elképzeltem,megnyugszom, mert tudom, hogy amit itt elhibáztam, azt egy párhuzamos Univerzumban úgy csinálom, ahogy itt akartam, de ez csak egy példa. A Multiverzum más néven a Mindenség elmélete, éppen ezért az eltérések minden szinten érvényesek: Gondolatokon, szavakon, érzéseken, érzeteken, tetteken, még azon is, hogy hogy néz ki valami, vagy hogy hallatszik, valamint hogy hol van és mikor, hogyan történik és így tovább. Vannak olyan Univerzumok is, amelyekben például Cipő még él, de vannak olyanok is, amelyekben meg sem születtünk, ez most akár mindenkire is vonatkozhat. Vagy például vannak olyanok is, amelyekben mostanra már trombitaművész lett belőlem vagy a Cozombolis zenekar tagja lettem vagy pedig az utcazenész segítő tevékenységem és a Performance Jellegű Koncertjárásom elterjedt az egész világon. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Multiverzumban bármi lehetséges, de tényleg, minden, vagyis a Multiverzum alatt nem csak a fizikai világot értem, amelyben tér és idő uralkodik, hanem azokat is, amelyekben csak tér, vagy csak idő, vagy pedig egyik sincsen. Utóbbiban van az örökkévalóság. De ha még egyszer megemlítjük azt, hogy a Multiverzumba minden beletartozik, vagyis minden lehetséges, akkor fontos azt megemlítenem, hogy léteznek olyan párhuzamos Univerzumok, amelyekben az emberek örökké élnek kivétel nélkül, vagyis nem csak Isten lehet örökkévaló. Ami pedig a legcsodálatosabb, hogy létezik egy Univerzum, amelybe az egész Multiverzum egyben van belesűrítve, ahol minden mindenhol mindenkor egyszerre van jelen. Ez a Multiverzum központja, mint egy gömbnek a közepe. Így kell elképzelni képletesen. Még megemlítem azt is, hogy nem minden Univerzumból van egy, hanem itt is érvényesül, mint mindenhol a végtelen szám, vagyis minden Univerzumnak végtelen számú úgymond másolata is létezik – Vagyis itt fontos azt megemlítenem, hogy értsétek is, hogy miért a központja a Multiverzumnak az az Univerzum, amelyben az egész Multiverzum benne van. Pontosan azért, mert innen indul ki minden, vagyis az összes-többi Univerzum, mint például a miénk is, amelyben most vagyunk, az eme Univerzum egy-egy szeletének egy-egy másolata, avagy egy-egy másodlagos valósága a végtelenségig. És még annyi, hogy ami a teret illeti, mindennél van nagyobb és mindennél van kisebb, vagyis a mikroszkopikus Univerzum, avagy a Mikrokozmosz és a makroszkopikus Univerzum, avagy a Makrokozmosz is végtelen méretű. A Mikrokozmoszra egy mondattal rátérek pontosan azért, mert sokan úgy tudják, hogy a legkisebb részecskék az atomok, ezeken belül a protonok, elektronok és neutronok, mások pedig még tovább tudják, hogy az ezeknél kisebb részecskék pedig a húrok, de eljön az az idő is, amikor már ezeknél is felfedeznek az emberek még kisebb részecskéket, aztán azoknál is és így tovább, valamint mindugyanez, amit most felsoroltam a térről, ez az időre is vonatkozik, hiszen gondoljunk csak bele, hogy tized-, század-, ezredmásodperc és így tovább a végtelenségig számolva mindkét irányba a tizedes vesszőtől innen és túl. Ha már így rátértem a részletességre, akkor térjünk rá egy kicsit az emberekre. Azért vannak a legrészletesebb és a legszélsőségesebb különbségek is közöttük minden téren, mert meg kell tapasztalniuk az élet minden árnyalatát és ha ezt végigzongorázzák, akkor érik el a tökéletességet, mert a lélek önmagában nem tökéletes. Sokan azért hiszik annak, mert hisz örökkévaló, ellentétben a fizikai testtel. Nos, tehát a örökkévalóság nem egyenlő az tökéletességgel, mert ez csak az egyik pólusa Istennek, a másik pedig a múlandóság, hisz szokták mondani, hogy a test múlandó, de a lélek örök, ez így is van, illetve nem, mert csak a szellem örök, de erre később térek ki. A lényeg, hogy azért van szüksége a léleknek fizikai testre, hogy elérje a tökéletességet, mert a tökéletesség ott kezdődik, amikor megtapasztaljuk az örök és a múlandó létet is egyszerre. Nade visszatérve a Multiverzum-elmélet struktúrális magyarázatára: Mi van a Multiverzum-on túl? Nos, az alapinformáció, ami az Univerzumra igaz, ugyanúgy igaz a Multiverzumra is, miszerint a mi Multiverzumunk nem az egyetlen. Valójában nem egy, hanem végtelen számú Multiverzum létezik, ezek összességét nevezzük Broadverzumnak. Mindegyik Multiverzum külön-külön más-más dimenzióban van, ezért a különböző dimenziókban lévő Multiverzumokat párhuzamos Multiverzumoknak nevezzük, mert mindegyik Multiverzum egyszerre létezik, mivel az idő „mindegyikben” ugyanaz. Valamely párhuzamos Multiverzum csak kis mértékben, valamelyik pedig nagy mértékben tér el a miénktől. Attól végtelen számú Multiverzumból áll a Broadverzum, hogy a Multiverzum végtelen, tehát végtelen számú variációjú Multiverzum létezik. Na akkor itt álljunk meg egy kicsit, ugyanis a Broadverzumra is majdnem ugyanezt állíthatjuk. Azért mondom, hogy majdnem ugyanezt, mert a Broadverzum-on túl már az ismeretlen halmazok következnek, ahol már nincsen dimenzió. Ezen kívül még annyit tudok róluk, hogy bennük ott már nincs létezés és/vagy nem létezés, azaz se létezni nem lehet ott, se nem létezni. Amúgy meg kb. így néz ki az alapinformációval a Broadverzum: A mi Broadverzumunk nem az egyetlen. Valójában nem egy, hanem végtelen számú Broadverzum létezik, ezek összességét nevezzük ?-nek. Mindegyik Broadverzum külön-külön más-más dimenzióban van, ezért a különböző dimenziókban lévő Broadverzumokat párhuzamos Broadverzumoknak nevezzük, mert mindegyik Broadverzum egyszerre létezik, mivel az idő „mindegyikben” ugyanaz. Valamely párhuzamos Broadverzum csak kis mértékben, valamelyik pedig nagy mértékben tér el a miénktől. Attól végtelen számú Broadverzumból áll a ?, hogy a Broadverzum végtelen, tehát végtelen számú variációjú Broadverzum létezik. Szóval a lényeg, hogy a Broadverzum-elméleten is túljutottam, amely ponton lehet, hogy végleg megakadtam, mivel a Broadverzumon túl már semminek semmi köze ahhoz, ami itt van. Vagy egyáltalán jól mondom, hogy azon túl? Ugyanis lehet, hogy az ismeretlen halmazokból indul ki minden általunk ismert világ és világegyetem. Ezt még nem tudom biztosra, de akár még az is lehet, hogy Isten trükközik és mindkét irány igaz, hiszen minden létezik is, meg nem is… szóval szinte biztos, hogy mindkettő igaz. Azért mondtam, hogy szinte, mert ugyebár a hamisnak is van létjogosultsága. Nem véletlenül hozta létre Isten mindkét lehetőséget. Nade addig is, amíg fel nem fedezem az ismeretlen halmazokat, regélek egy kicsit arról, hogy milyen is a Broadverzum. Ugyebár a Multiverzumban minden lehetséges, viszont a Broadverzumban meg semmi sem lehetséges, ilyen egyszerű, ugyanis alapból a semmiben történik minden és a semmi bizony maga a Broadverzum, vagyis mondhatni, hogy a Multiverzumok a semmi tengerében vannak. Így egészíti ki egymást a semmi és a minden és ezért mondják azt, hogy a minden egyenlő a semmivel, a semmi pedig egyenlő a mindennel, azaz nincs egyik a másik nélkül. Nade mi a semmi? Mert szerintem ezt még nagyon kevesen tudják, hogy valójában mit takar. Játszunk egy kicsit ezzel a szóval, hogy könnyedén meg tudjuk fejteni. Ugyebár minden kapcsolódik mindenhez, még az összes nyelv is, tehát akkor lássuk csak. Vágjuk ketté a szót a két m betű között, így a sem és a mi marad. A mi-t rakjuk a sem elé, így a mi sem az eredmény. Aztán játszunk a sem-mel. Tegyük át angolba, azaz az e betűjét változtassuk a-ra, így a sam-et kapjuk. Ezt csak a kiejtés miatt tettük, így úgy ejtjük ki most,hogy szem és most pedig írjuk is így, ahogy kiejtettük, szóval most úgy állunk, hogy mi szem. Most pedig a bőséges bővítés következik. A mi elé tegyünk egy nagy a-t, tehát A-t, a mi-t pedig bővítsük ki bőségesen. A végeredmény: A mindent látó szem. Szóval: A mindent látó szem=semmi, hiszen a semmiben történik minden, tehát ami mindent lát, hiszen benne van minden. Ezért mondom azt, hogy minden létezik is, meg nem is, azaz nem feltétlenül igaz az az állítás, hogy nem lehet nem létezni, mert létezni is meg nem létezni is lehetséges, na ezt jól elmondtam. Nade eddig csak a jelentését vizsgáltuk meg a semminek. Mi származik a semmiből? Nos, ez nem biztos számomra, de szerintem maga a sötét anyag és a sötét energia, ami a csillagászoknak a legnagyobb rejtélye jelenleg. Annyit sejtenek, hogy párhuzamos Univerzum(ok)ból származik, ami így is van, de csak félig igaz, ugyanis közvetve származik onnan, sőt, még a Multiverzum(ok)ból is csak közvetve, hiszen egészen pontosan a Broadverzumból származik közvetlenül a sötét anyag és a sötét energia. Az már más kérdés, hogy miután tudni fogják, hogy valójában micsoda, akkor továbbra is így fogják-e nevezni, ez úgy vélem részletkérdés. Szóval a lényeg a lényeg, hogy úgy vélem, hogy ha nem lenne a Broadverzum és benne a Multiverzum, azaz csak egy Univerzum lenne, akkor úgy vélem, hogy stagnálna az egész, nem lennének lehetőségek, nem lenne gondolkodás (hiszen a gondolatok azok nagyrészt más Univerzumok visszhangjai), se semmi,minden be lenne fagyva és amúgyis a gondolkodás abból fakad, hogy tudat alatt tudod, hogy nem csak egyféleképpen történnek a dolgok. Márpedig ha csak egyféleképpen történnének, akkor például még álmaink sem lennének, ugyanis ezek is más Univerzumok visszhangjai, mivel szinte pontosan olyan természetűek, mint a gondolatok. Továbbá még nem lenne változás, változatosság meg ilyenek és további alapvető dolgok, hiszen nem lenne miből válogatni, ami megtörténhet, mivel szinte minden Univerzum kapcsolatban van egymással (igen, vannak kivételek, amik el vannak zárva) és ebből eredően a fele egymástól lesi el az ötleteket, na ezek a másolatok, a másik fele pedig egymást úgy nézi, hogy mindegyik egyedi akar lenni, ezért mindegyik csinál magán a legapróbbtól a leggigantikusabb eltéréseket a másikhoz képest és nyilván vannak olyan Univerzumok is, amik egymáshoz képest tökéletesen különbözőek mindenben és semmiben egyaránt. És amúgy Isten a legnagyobb játékos, aki valaha volt, van és lesz is örökkön örökké, hiszen őmaga, önmaga, őmagában és önmagában van, minden és még annál is több ő, mint azt mi valaha el tudjuk képzelni a tudatrészegységünkkel, végül pedig végtelenféleképpen megtudja tapasztalni önmagát és őmagát. Egyre többen feltételezik, hogy ez az Univerzum, ahol most vagyunk, ez egy szimulált, azaz virtuális, nem valódi Univerzum és Isten valójában egy programozó. És akkor mi van, ha esetleg tényleg így van? Leszámítva persze Istent, hiszen a programozó csupán egy töredéke, szóval csak nem feltételezitek, hogy csupán ennyit tudna Isten? Ugyanis mi van akkor, ha egy szimuláció szimulációjában (és így tovább a végtelenségig) vagyunk? Ugyanígy van a valósággal is, hogy a valóság valóságában vagyunk, mint például ez az Univerzum egy emberi test egyik sejtje és így tovább a végtelenségig. És most képzeljétek el, hogy ha esetleg nem tetszenek a körülményeitek ebben az Univerzumban, akkor át tudtok kapcsolni egy másikba, hogy az ottani szemetekkel lássatok (és minden ottani érzékszervetekkel érzékeljetek), olyanba, ahol jók a körülményeitek és így kalandozhattok életetek végéig, hogy mindig jó körülmények között éljétek az életetek, hiszen ha erre képesek vagytok, akkor azt már tudjátok, hogy bárhova is mentek, mindenhol őmagatokban vagytok, magyarul őmagában az Istenben, azaz saját magatokkal társalogtok, bármivel és bárkivel istalálkoztok életetek során. A könyvben a későbbiekben csak cseppenteni, avagy fűszerezni fogok eme elméletből, ezzel elérve a könyv élménydúsítását, illetve még valami, aminek lényeges jelentősége volt a felfedezéseimben, az eme videó, amelynek linkje mellett a leírását szintén bemásoltam + még 2 nagy jelentőségű zeneszámo(ma)t is:

Egységes Multiverzum Projekt - beharangozó:


Ha a videó YouTube-on már nem elérhető, akkor Google Drive-on viszont mindig elérhető:
https://drive.google.com/file/d/17eTGybKmPzT1W_1jkcqPLATZuZxFog_D/view?usp=sharing

Itt az ideje végre belátnunk, hogy egy hatalmas egész rendszer, egy élő organizmus részei vagyunk és ha nagyobb szemszögből akarjuk tekinteni, akkor azt is láthatjuk, hogy mindnyájan az Univerzumunk részeit képezzük. Sok-sok milliárd esztendős csillagporból vagyunk, minden létezés, alak, működés és folyamat ezeknek az eredménye, mert nincsen más és különböző, csak az egységes egy, ami mindennel összefügg. A falevél is tartalmazza a vizet, a napfényt, a levegőt és a földet. Mégis minden egyén egyszeri és megismételhetetlen, mindnyájan különlegesek vagyunk, létezésünk szükséges, céltudatos. Ha szétnézel a már matematikailag meghatározhatatlanul végtelen fényévekre, bárhová, minden részecske, minden por, minden égitest, minden szupernóva úgy is él, hogy halottnak hisszük, a világegyetem tágul, a csillagok és bolygóik szisztematikusan fejlődnek, a kvantumfizika szubatom-óceánjai pezsegnek, nyüzsögnek és az üstökösök szüntelenül rohannak ellipszis pályájukon, mindennek van célja és hivatása, mindennek van értelme és küldetése. Az Univerzum egy élő, tudatos szuperorganizmus, amely mindent formál és kialakít. Érez, gondolkozik, reagál, fejlődik, és szaporodik. Egy-egy galaxisban több százmilliárd naprendszer honol és több galaxis található, mint amennyi homokszem létezik a világ összes tengerpartján, ha ez nem volna elég, végtelen számú Univerzum létezik a Világegyetemeket átfogó Multiverzum birodalmában. Csodálatos érzés tudni, hogy te is része vagy ennek a hatalmas egységes egynek, hogy az életed az összes szubatomi részecskékkel, mikroszkopikus élettel, az élettelennek tűnő fagyott porszemekkel... az örökmozgó atomokkal, a csillagok fényével... sűrű pulzárokkal, félelmetes fekete lyukakkal... a bolygókkal és csillagokkal... mind-mind összefüggnek. Minek kell intézményesített vallás, ha ezt az érzést tudod és felfogod? Ez a tudat maga az Isten, maga a Teremtő. Barangoljuk be együtt hogyan működik ez az Isten, a Multiverzum és milyen szabályai léteznek, amelyek magyarázatot adhatnak a Mindenség titkaira, hogy mi a létezés célja. Kutassuk fel együtt az Egységes Multiverzumot! Utazásunk során érinteni fogjuk a mikrokozmosz parányi, kvantumfizikai világát, egészen a húroktól, áthaladunk az atomi szerkezeteken, hogy megleljük a hasonlóságot, az azonosságot a mikrokozmosz és a makrokozmosz között. Látni fogjuk, hogy a Multiverzum teljes egésze összefüggő, egységes, a felépítése pedig holografikus szerveződésű, valamint azt is, hogy mi a kozmikus körforgás menete. Olyan jelentőségeket fedezhetünk fel, amelyeket már a legősibb idők óta kutat az emberiség. Vegyen hát egy mély lélegzetet, üljön le s vegyen részt projektünkben, amelynek a címe: Egységes Multiverzum!

Cartoon - On On (feat. Daniel Levi) [NCS Release]:


Ha a videó YouTube-on már nem elérhető, akkor Google Drive-on viszont mindig elérhető:
https://drive.google.com/file/d/1JJh94l76su7SHMeBRdC5n2TPd7DAQ73I/view?usp=sharing

Jean Michel Jarre - En Attendant Cousteau (Waiting For Cousteau):


Ha a videó YouTube-on már nem elérhető, akkor Google Drive-on viszont mindig elérhető:
https://drive.google.com/file/d/11oC6pEdVjL9DAEtzQQDhKQl_BCPKIINX/view?usp=sharing