A szeretetről

VIDEÓKÖNYV
HANGOSKÖNYV
Mondják azt, hogy az emberek által teremtett vallások… na már itt gond van, hogy vallások, ugyanis Istenhez egyetlen ha úgy tetszik vallás vezet, ami nem más, mint a szeretet, amit én úgy szoktam megfogalmazni másoknak már egy ideje, hogy senki sem születik gonosznak, csupán a környezetük hangolja őket olyanná, mert ott olyanok a körülmények, stb., amire gyerekként elég nehéz úgy reagálni, hogy ne manipuláljon téged úgy, hogy már nem leszel önmagad, de persze itt is vannak kivételek, elvégre nem vagyunk egyformák. Felnőtté válásunk útján viszont már mindannyian simán át tudjuk hangolni magunkat a szeretet magasabb rezgéseire. Hogy mi is valójában a szeretet? Nos, én két számomra új dolgot egyértelműen felfedeztem belőle. Az egyik a térképe, mint olyan, ugyanis mondják azt a nagy tanítók, hogy "Vagy a szeretet vezérel minket, vagy a félelem, nincs több lehetőség." Mert a szeretet formái, hatványai nem mások, mint az öröm, a boldogság, a barátság, a szerelem, az ölelés, stb., a félelem formái, hatványai pedig nem mások, mint a harag, a fanatizmus, a gyűlölet, a kín, végső soron a halálfélelem és ezen túllépve pedig a gonoszság, ami egészen egyszerűen nem igaz, mert a félelem is valójában szeretet, csak kevés, vagy nagyon kevés, ezért a szeretet alacsonyabb rezgésszinttartományához tartozik, viszont érthető, hogy a szeretetnek csak a magasabb rezgésszinttartományát nevezte el az emberiség szeretetnek, dehát ugyebár szeretet nélkül semmi és senki nem tudna létezni, még a gonosz sem, mert tényleg ez mindennek az alapja, avagy magja és az egyik legszebb hasonlat mi más lenne a szeretetre, mint a Star Wars-ban az erő sötét és világosabb, avagy fényes oldala, de utóbbit nem mondják ki benne, csak azt, hogy a sötét oldal..., sejtheted, hogy miért. Nade viszont nekem mégis az a legjobb hasonlatom a szeretetre, amit zenészlényem megfogalmazott, ez pedig az, hogy a szeretet hangerejét mindkét irányba a végtelenségig lehet tekerni.