Ki is vagyok én?

VIDEÓKÖNYV
HANGOSKÖNYV
Egy hang, egy test, egy lélek, egy szellem, ami és aki út mindenhez és mindenkihez. Eme életemre választott szüleim a Schmidt Gábor nevet adták nékem. 1990. március 18-án hajnali 4:55-kor láttam meg a napvilágot édesapám születésnapján, ami azt jelenti, hogy apám kezet fogott Fortuna Istennővel, így élete legeslegnagyobb szerencséjére születésnapi ajándéka lettem néki. 2011. július 2-án pedig én magamnak adtam ama nevet, hogy Schmidti G Tr. A "Schmidti" az a becenevem gyerekkoromtól fogva, a "G" az pedig nem más, mint a Gábor, és a "Tr" pedig a Trombitás rövidítése, ugyanis a trombita eme életem választott főhangszere. Amúgy először így láttam kirajzolódni: SCHMIDTI GTR (Kedvenc kocsim a Need For Speed Most Wanted főszereplője, a BMW M3 GTR), aztán rájöttem, hogy szét lehet választani a GTR-t úgy, hogy a G a Gábor, a TR meg a Trombitás és ekkor már csak a kezdőbetűket írtam nagynak. Így rajzolódott ki végleges formája, a Schmidti G Tr. És ami még nagyon fontos, hogy harmadrészt svábul, harmadrészt angolosan, harmadrészt pedig magyarosan kell kiejteni, ami fonetikusan leírva a következő: Smiti Dzsí Tíer Viszont egyszer eljátszottam a gondolattal, hogy vajon híreszteljem-e úgy a kiejtését, hogy Smiti Dzsí Tíár, ugyanis az r angolul kiejtve ár, de úgy vélem, sőt, nyilvánvaló, hogy így már nem hangzik igazán jól, hiszen így már el van h-angol-va a frekvenciájáról, szóval marad harmadrészt svábosan, harmadrészt angolosan és harmadrészt magyarosan kiejtve.

Most pedig megosztom veletek zenészi életem történelmét dióhéjban.

1998-ban, azaz 8 éves koromban a 2 év zeneovi után jött képbe a hangszerválasztás lehetősége, DE…de én nem akartam élni vele, és máig nem emlékszem, hogy miért. A lényeg, hogy a szüleim meg a Teri néni megvoltak rökönyödve, hogy nem akarok választani hangszert, hiszen emlékeztek, hogy a zeneovi felvételin nem elénekeltem a Süss fel nap!-ot, hanem hibátlanul elzongoráztam, persze egy ujjal, hiszen 6 éves voltam, szóval már handicap-pel indultam a zenei pályán, de erre ha jól emlékszem, nem emlékeztettek akkor, amikor nem akartam hangszert választani, aztán ki tudja, na mindegy, a lényeg, hogy miután nagynehezen rábeszéltek, hogy válasszak hangszert, akkor úgy döntöttem, hogy azt a hangszert választom, ami először az eszembe jut. Nos, úgy vélem, hogy isteni sugallat alapján jutott eszembe a trombita, mert ma már szinte úgy kezelem, mint életem szerelmét. Az alapfokú első (előképzővel együtti) 5 évemben Fehérvári László Tanár Úr volt, aki tanított, a maradék 2 évben pedig Berger Tamás Tanár Úr, és ekkor 2005-ben, mikor elvégeztem az előképzővel együtti 7 évet, azaz a zeneiskolai 6. osztályt, közben párhuzamosan az általános iskolát is elvégeztem, természetesen inkább a pécsi zeneművészeti szakközépiskolába akartam menni, de volt egy súlyos agyrázkódásos és fogsérüléses biciklibalesetem, ezért kénytelen voltam sima szakközépiskolába, mégpedig végül informatikai szakközépiskolába menni és egy kb. 3-4 évig letenni a hangszertfogszabályozás miatt, nade ez csak a trombitára vonatkozik, ugyanis csupán egy évet voltam hangszer nélkül, mert 2006-tól elkezdtem tanulni szintetizátoron, de mielőtt a szintihez ülhettem volna, egy kicsit bele kellett kóstolnom az igazi zongorázásba,viszont ezt a hangszert nem vittem végig, ugyanis a 6 osztályból (ennél a hangszernél nem volt előképző) a 4. osztályig jutottam, de legalább a billentyűs hangszeren is tanultam valamit, amit a zeneovi felvételimen jósolni lehetett, hogy ezt a hangszer fogom választani, de szerencsére nem ez lett a főhangszerem, hanem a trombita, amin végül 5 év kihagyás után 2010-től Alföldi Balázs Tanár Úrnál tanultam továbbképzésen egészen 2014-ig, az alapfokú 10. osztályig, ahonnan nem tudom miért, de tovább már nem lehet tanulni alapfokon, na mindegy. Nos, láthatjátok, hogy kihagytam egy fontos történetet, egészen pontosan a legfontosabb történetet, amely történet nélkül eme könyv nem jött volna létre, mivel eme történet eme könyv gyökere és eredete: Schmidt Gábor, művésznevén Schmidti G Tr története 2011-ben kezdődött a július 2-án és 3-ántartott XVIII. Harkányi Fürdőfesztiválon, amikor beállítottam a strandra vállamon a trombitámmal, és mindenki csak nézett, hogy "Ez normális?", de persze gondolhattak mást is, csak én nekem ez jutott eszembe. Aztán levetkőztem alsógatyára (fürdőnadrágot nem vittem magammal 😄, mert nem így terveztem, spontán jött ez az egész), majd bevittem a ruháimat az öltözőbe, eközben mindenki sírva röhögött rajtam, amit élveztem is, mert imádom, ha nevetnek akár velem, akár rajtam, tök mindegy ez nekem, a lényeg, hogy mindkettő feltölt energiával. Mikor visszaértem a tetteim helyszínére, bementem a medencébe és megmártóztunk a trombitámmal a vízben, majd középre egy peremre felültem és elkezdték azt kérni a körülöttem lévő emberek, hogy játsszam el kedvenc nótáikat és többnyire mulatósokat kértek. Mindez hatalmas buli volt számomra, ami a bemelegítés volt a koncertek előtt. ;-) Az első zenekar a Cozombolis volt, amelynek kezdődalát (A Valami most kezdődik el-t) lekéstem, mert fel kellett a koncerthez öltöznöm, nem akartam egy szál alsógatyában zenélni 😄. Úgy csöppentem bele a koncertbe, hogy a színpad bal oldaláról bukkantam hirtelen a színpad elé. Meg is lepődött Kozi és ezt mondta: "Hú öregem! Te most fújni fogsz?" És odatartotta a trombitám elé a mikrofont, hogy fújjam "A zenétől felforr a vérem" című számuknak a trombita szólóját. Az ezután következő zenekar nem volt más, mint a Magna Cum Laude, másnap pedig Rúzsa Magdi és zenekara és mind a három zenekar megdicsért azért, amit csinálok. Amilyen jól indult, olyan jól is végződött ez a koncerthétvége, sőt, az idő előrehaladtával egyre jobban kicsúcsosodott. ❤
Mielőtt kérdeznétek, hogy miért vittem magammal a trombitámat a fesztiválra, nos, egyszerűen amiatt, hogy egyedit akartam alkotni, amely tevékenységet később úgy nevezett el Halmai-Nagy Róbert barátom, hogy Performance Jellegű Koncertjárás, ami annyit tesz, hogy amely koncerten csak lehetséges, a tömegből a színpad előtt trombitálom az adott koncertet adó előadónak/zenekarnak bármely szólamát, ezzel pedig toborzok a közönség egy részéből, vagy akár teljes egészéből egy zenekart és összeolvasztom őket a koncert erejéig a koncertet adó előadóval/zenekarral. A toborzás természetesen nem csak a koncert idejéhez kötődik, hanem bármikorra, tehát terjedhet szájról szájra, hogy én ezt csinálom, aztán akinek ez megtetszik, akkor ők is kipróbálják ezt az élményt. Az üzenet, amit ezzel közvetítek, az röviden a következő: „A hangszer nem más, mint az énekhang meghosszabbítása.” - Ezzel színesítve a koncerteket, hogy a tömeg ne csak a hangszálaival énekeljen, hanem a hangszereivel is. ❤ – Sajnálatos módon ez a tevékenységem hamar takaréklángra tevődött, de igyekszem minél előbb feléleszteni, hogy a legszabadabb legyen a koncerthangulat, és ez egyértelműen nehéz ügy lesz, mert ugyebár vannak ennek hátulütői, például nyilván a közönség egy része nem zenész, akik felteszik azt a kérdést, hogy: Most akkor kit hallgatunk? Azt, aki a színpadon van, vagy aki a tömegben? - Meg hasonló problémák, de ezeket is meglehet oldani simán. Dióhéjban ennyi a legfontosabb, azaz a kulcstörténetemről. 2016. július 2-án 19:00-kor Komló Városház Tere Körének Közepén egy úgymond bemutatkozó koncertemmel újra felelevenítettem, de csak egy pár ízt ebből a bizonyos koncerthétvégéből.
2017 áprilisában történt velem addigi életem legnagyobbnak hitt élménye (ami vetekedett a Harkányi Koncerthétvégével), az X-Faktor-ba kerülésem, de nehogy azt higgyétek, hogy jelentkeztem. Ugyanis valami egészen máshogy kerültem ide. Maga az X-Faktor szerkesztősége hívott fel, hogy felkeltette az érdeklődésüket eme videóm
-


Ha a videó YouTube-on már nem elérhető, akkor Google Drive-on viszont mindig elérhető:
https://drive.google.com/file/d/1Lw0acn8woBxALU32Qi72d7AwtBOfbAQj/view?usp=sharing
-
és azt mondták, hogy ebből nagyon sokat tudnék építkezni, profitálni, stb. és hogy behívnának egy zártkörű meghallgatásra (május 6-ára), ami a vidéki meghallgatások után következik, szóval szerencsés vagyok, hogy a vidéki fordulót ezzel át is ugrottam. Azt gondolhatnátok, hogy természetesen azonnal igent mondtam, pedig nem így volt, ugyanis első hallásra nagyon berezeltem azt gondolván, hogy én még egyáltalán nem vagyok felkészülve, sőt, nem tartottam magam eléggé képzettnek, aztán úgy gondoltam, hogy ez lesz a tanfolyam, és így vágtam bele, szóval végre az énektudásomat is próbára tettem, de persze egy kis trombitaszólóval megfűszerezve, sőt, az egyik dalhoz kénytelen voltam saját zenei alapot csinálni (mert nem volt még fent YouTube-on a KARAOKE vagy INSTRUMENTAL verziója, mivel ekkor friss dal volt), szóval csináltam tök egyszerűen FL Stúdióban egy 88 billentyűs MIDI-vezérlővel egy zenei alapot, amely alapot olyan szinten megdicsérték, hogy azt mondták nekem: „Akár ez lehetne ennek a dalnak a hivatalos remix-e is.” Szóval már ez nagy siker, viszont végül nem kerültem be, de egyáltalán nem bánom, mert hatalmas kaland volt számomra, emlékezetes tapasztalat, ami még kristályosabbá tette a jövőmről alkotott képemet. A továbbiakról a blogomon írok, ugyanis itt a könyvemben dióhéjban van minden, azaz magban.
A blogom címe pedig:
https://hangtalalo.blogspot.com/

Amúgy azt tervezem, hogy mindkét trombitafajtából, tehát Ventiles és Piston trombitából egyaránt a szubkontrabasszus-tól a piccolo-ig mindegyikből egy-egy példányt beszerzek, de persze első körben természetesen a legolcsóbbakat, mivel még kezdő vagyok. Gyakorlat teszi az embert mesterré. A végcél egy 1 személyes trombita zenekart feljátszani a legprofesszionálisabb hang- és videóstúdióban. Habár másképp nem is lehet ezt megcsinálni, mert maximum 3 trombitát tud az ember megfújni egyszerre az anzacával, amelyről mutatok egy kiváló performance-t és nem csak ezt tudja a ráadásul bombanő:


Ha a videó YouTube-on már nem elérhető, akkor Google Drive-on viszont mindig elérhető:
https://drive.google.com/file/d/1gzuJ8w29h4PmmVtZK5Jby2GHz9EMm9N6/view?usp=sharing

A tervezett egyszemélyes trombitazenekaromból pedig most három példányt bemutat néktek ez a fiatalember:


Ha a videó YouTube-on már nem elérhető, akkor Google Drive-on viszont mindig elérhető:
https://drive.google.com/file/d/16yt_g6vs0X5_intaBXTLd9-g-7APcDGt/view?usp=sharing

És ez csak a kezdete lesz mindennek, amit most felvázoltam a jövőmről, ugyanis több hangszeren is fogok játszani, mint például olvashattátok, hogy szintetizátoron is elkezdtem játszani (azóta végül ezen a hangszeren is befejeztem a 10. osztályt és amúgy minden hangszeren legfeljebb 10 évet lehet tanulni alapfokon, a szintetizátor után pedig elkezdtem zongorán tanulni), ami a legfontosabb, hogy akár a világ összes hangszerén szeretnék megtanulni játszani akár a profizmusig, és ezt be is bizonyítom a Multiverzum elméletben leírva, szóval bárki megtanulhat akár a világ összes hangszerén egészen a profizmusig, amellyel a világ legnagyobb DJ-e lenne az illető, hiszen a mixelés mellett a világ összes hangszerén játszik, melyeket szintén a legváltozatosabb módon váltogat és játszik rajtuk a közönségnek, miközben lemezlovaskodik eme a tudásával.